Kívül tágasabb?

Építkezési lázban ég az ország, engedve a jobb levegô, a tágasabb élettér csábításának, s természetesen költöznek a négylábú családtagok is. A négy fal között felnôtt szobakutya innentôl kezdve annyit szaladgálhat, amennyit csak akar, kedvére ugathatja a holdat, s nem kell keresztbe tett lábbal várnia, hogy a gazdája hazajöjjön a munkából, és végre könnyíthessen magán. Elméletileg minden oka megvolna tehát arra, hogy elégedett legyen – vagy mégsem?

Eleinte persze mindenki úgy gondolja, hogy kedvence majd szabadon járhat-kelhet a lakás és a kert között. Az életmódváltás azonban a szemléletváltást is magával hozza: az ember kénytelen szembesülni azzal, hogy a közvetlen kertkapcsolatnak nemcsak örömei, hanem terhei is vannak. A minden egyes zörejre kíváncsian a kertbe rohanó, majd lepihenni újra visszatérô eb egy órán belül akár tucatszor is végigüget a szônyegen, az idôjárástól függôen poros vagy sáros lábnyomok sorát hagyva maga után minden alkalommal, s végül a háziasszony lesz az elsô, aki ki meri mondani: ez így nem mehet tovább. Végtére más kutyák is kint laknak az udvaron, és remekül érzik magukat!

Aki elôtt a kaput becsukják

Csakhogy ha egy kutya éveken át családtagként él, jelen van minden fontos eseménynél és bármikor odaballaghat a gazdájához egy kis simogatásért, bizony nehezen veszi tudomásul azt, hogy mostantól becsukják az orra elôtt az ajtót. Hiába várja a gazdája, hogy boldogan szaladgáljon a kertben: csak álldogál bánatos képpel a bejárat elôtt, esetleg vonyít, vagy kaparni kezdi az ajtót. Ha végül beletörôdik a megváltoztathatatlanba, mozgásigényét akkor sem vezeti le a kertben: csökönyösen arra vár, hogy a megszokott idôpontokban sétálni vigyék, hiszen egész életében azt tanulta, hogy az otthonában nem tombolhat kedvére. Amennyiben pedig mégis elfoglalná magát valamivel magányos óráiban, rögvest kiderül, hogy mégsem teljes az újonnan kapott szabadság: nem szabad például lyukat kaparni a pázsitba, megrágni a lépcsôkorlátot, hemperegni a virágágyásban, és így tovább.

Kórusmû száz ebtorokra

Az ugatási lehetôségek sem korlátlanok: a betonrengetegbôl zöldövezetbe menekült szomszédság csendháborításnak tekinti azokat a zajokat, amelyek éppoly elkerülhetetlen velejárói a vidékies életnek, mint a belvárosinak a motorzúgás. Amint az eb gazdájával együtt kilép a kapun, rázendít a szomszéd kutya, majd a következô, s másodperceken belül harsog az egész utca a kerítés mögé zárt kollégák acsarkodásától. Még azok sem maradnak csendben, akik egyébként közönyösen néznek keresztül a járókelôn: a közeledô idegen fajtárs látványa bennük is felébreszti a területvédô ösztönt.

A derék városi eb eleinte jószándékú érdeklôdéssel dugja a fejét a rácshoz, ám amikor az elsô házôrzô kis híján az orrába harap, elönti a pulykaméreg, s kívülrôl is ostrom alá veszi a kerítést. Az ablakok félrehúzódó függönyei mögül kíváncsi fejek tekingetnek ki, s gazdi kezdi kínosan érezni magát. Szeretne minél hamarabb kívül kerülni az acsarkodók sorfalán, ez azonban nem mindig könnyû, ugyanis a kertvárosi, falusi környezetben – éppen azért, mert mindenkinek ott van a saját kertje –, nehezebben talál az ember parkot, kijelölt kutyafuttatót pedig egyáltalán nem.

Sétálunk, sétálunk…

Amikor végre sikerült eltávolodni a lakott területtôl és valamiféle mezôre vagy ugarra jutni, újabb meglepetés következik: nincsen ebtársaság! Itt nem divat kutyát sétáltatni: a tôsgyökeres házôrzôk egész életüket a kerítésen belül élik le. Olykor feltûnik egy-egy csavargó vagy kóbor kutya, ezekhez azonban a lelkiismeretes gazda nem szívesen engedi közel a kedvencét, hiszen könnyen lehetnek megrögzött kötekedôk, de akár betegségek közvetítôi is. Vége az esti beszélgetéseknek, a vidám kergetôzésnek: monoton labdadobálással vagy csöndes elmélkedéssel és szimatolással telnek kettesben a séták.

Ami a szobatisztaságot illeti, ott maga a gazdi sem igazán tudja, mitévô legyen. Hamar felfedezi, hogy városban felnôtt kutyája a lakásra érvényes szabályokat magától értetôdô módon a kertre is kiterjeszti. Eleinte megy is minden, mint a karikacsapás: miként korábban, a kutyus a továbbiakban is séta közben végzi el a dolgát. Csakhogy a kert elkényelmesíti az embert: egy idô után már nem tartja be olyan pontosan a sétaidôket, és amikor az elsô bûnjel megjelenik a frissen nyírt füvön, kiderül, hogy a kerti kutya mégsem könnyíthet magán bármikor büntetlenül…

Itt van az ôsz, itt van újra

Mindazonáltal amíg tart a nyár, a helyzet még rózsásnak mondható. A család igyekszik minden szabad percét a kertben tölteni, ahol a pihenésen kívül tennivaló is akad bôven, s a négylábú szívesen asszisztál mindenhez: ott lábatlankodik az öntözésnél, fûnyírásnál, betonozásnál. A napsütés kellemesen simogat, a gyerekekkel remekül lehet labdázni, s a kerítésen túl mindig történik valami. Ám ahogy beköszönt a hideg idô, mindez megváltozik. Az ajtó állandóan csukva van, a gyerekek – ha egyáltalán otthon vannak, és nem az iskolapadban – a meleg szobában a leckéjüket írják. A gazdi egyre nehezebben szánja rá magát a sétára; ha mégis, akkor is csak rövid idôre, és esernyôt visz magával a labda helyett. A kert elhagyott lesz és kihalt, korán sötétedik, és a terasz köve, amely nyáron kellemesen hûsített, most dermesztôen hideg. Az e téren tapasztalatlan szobakutya nem tudja, hol találja meg a szél- és esôvédett zugokat, az átnedvesedett bunda nehezen szárad, a rövid szôrt pedig éppenséggel egyáltalán nem ridegtartásra találták ki.

Kerti kutyakomfort

Mit tehet a lelkiismeretes gazdi, ha meg akarja könnyíteni hû csatlósa számára az életmódváltást? Általános receptet nehéz volna adni, hiszen a kutyák nem egyformák. Nem nélkülözhetô a gondosan megépített és kibélelt, szélvédett, jól szigetelt kutyaház, mégpedig olyan helyen, ahonnan a kutya a kertkapura és a ház ajtajára egyaránt rálát. A kerítés viszont legyen tömör, nem átlátszó: a lakásban élô kutya viszonylagos nyugalomhoz van szokva, és nem állandó jövés-menéshez. Ha nincs lehetôség kôfallal vagy palánkkal körülvenni a kertet, megteszi az élôsövény vagy a kerítés rácsára drótozott nádszövet is. A napi legalább két sétát semmiképpen nem szabad kihagyni: ennyivel mindenki tartozik négylábú barátjának!

Célszerû létrehozni egy „átmeneti zónát”, amely nyitva áll a kutya elôtt; ahova visszavonulhat melegedni, és ahol valamiképpen mégiscsak szobában érezheti magát. Ha akad egy kiselejtezett kanapé, amelyet – ezúttal legálisan – birtokba vehet, az növeli a kényelemérzetét. A többé-kevésbé fûtött pince, garázs, veranda bejáratára csapóajtót szerelve megoldható, hogy a kutya bejusson a csukott helyiségbe is.

Kutyából nem lesz…

Csakhogy a családi körbôl kirekesztett eb nem mindig él ezzel a lehetôséggel: inkább választja a terasz csukott üvegajtaja elôtt leterített régi szônyeget, ahonnan legalább belát a szobába, mint a fûtött garázs kényelmes magányát. Sokat segíthet a dolgon, ha egy régi rádió folyamatosan szól a kutya számára kijelölt helyiségben, mégpedig lehetôleg nem annyira zenés, hanem inkább hírcsatornára állítva: az emberi hang nyugtatóan hat rá, és azt az illúziót kelti benne, hogy nincs egyedül.

Aki megteheti, gondoskodjon valódi társról is házôrzôvé átminôsült kedvence számára, ha nem másik kutya, akkor legalább egy macska személyében. Mindenekelôtt azonban az önámításokat félretéve nézzen szembe minden újdonsült háztulajdonos a rideg ténnyel: a lakásban, családi körülmények között felnôtt kutyából soha nem lesz sorsával elégedett, vérbeli falusi házôrzô.