Fél éves a cicus

Az első félév alatt sokminden újat megtanultam, sok élményben volt részem, ezekből szeretnék néhányat megosztani veled.

Az első, amit megemlítenék nem tartozik a kellemes tapasztalatok közé. A cicám ugyanis ivaréretté vált, úgyhogy fiú lévén vizeletével elkezdte megjelölni a területét. Szerencsére csak az előszobában folytatta eme áldásos tevékenységét, de a bűze más helyiségekbe is bejutott. Más megoldás nem lévén ivartalaníttatni kellett a picit. Lakásban tartott fiú cicáknál nincs értelme halogatni a műtétet, mert még a végén megtartja ezt a nem túl kellemes szokását. A szakkönyvek felhívják a figyelmet arra, hogy a műtét után a macsek esetleg szelidülhet, és hízásra hajlamosabbá válhat.

Egyik nap hazajöttem, csend volt és nyugalom. Próbáltam élvezni a helyzetet, de nyugalom helyett a nyugtalanság szállt meg: mégis hol a csudában lehet az a macska. Keresetem mindenfelé a lakásban, de seholsem találtam. Végül a sok szólítgatásra egy elkeseredett kis nyifogás volt a válasz. Elindultam hát a hang irányába, de a cicust seholsem leltem. Néztem körbe, hol a csudában lehet, kerestem a hang forrását, de hiába. Végül hallgattam a fülemre, és arra fordultam, amerre eleve kár lett volna keresni, mert fizikai képtelenség, hogy ott legyen. Hát láttam, hogy egy vékonyka mancs a szekrény mögül nyúlkál felém. Nem igazán tudtam, hogyan fogom a szobát széltében végigérő, megmozdíthatatlan 2,5 méter magas szekrény mögül kivadászni a kicsikét. Végül úgy döntöttem, hogy ahol bement, ott ki is kell tudnia jönni. Csakhogy ehhez szárnyakra lett volna szüksége, ami ennek a nem igazán angyali teremtménynek nem adatott meg. Ígyhát egy használaton kívüli függöny társasságában felmásztam egy létrán a szekrény tetejéig, majd onnan leeresztettem a függönyt a cicushoz. Egy ideig bambán bámult, hogy most mi fog történni, majd hívogatásomra rájött, hogy most rajta a sor. Gyakorlott függönymászóként nem okozott gondot neki felmásznia hozzám. Azt hiszem nem kell mondanom, milyen megkönnyebbülés volt újra megsimogatnom a kobakját.

Pszichológiából úgy tanultam, hogy az állatok úgy cselekednek, hogy jelentkezik egy motiváció, egyfajta belső feszültség, majd keresik a céltárgyat, amin ezt levezethetik. Például unatkozik egy cica, így elkezd fel-alá járkálni, kapar egy kicsit az alomban, beleszagol a kajájába, majd végül meglátja a labdáját, és ráveti magát. Gyakran tényleg így viselkedik a cicám, de ez a modell korántsem állja meg a helyét minden esetben. Történt egyszer, hogy a cicus bejött a szobámba, odajött hozzám, és közölte velem, hogy tegyek ki neki más kaját, mert ő bizony nem hajlandó megenni amit odakészítettem. Persze nem szavakban sírta el a panaszát, hanem odajött hozzám, nyávogott, hogy figyeljek rá, elindult pár lépést, majd hátrafordult, hogy követem-e. Először nem volt kedvem felállni, így másodszor is eljátszotta ugyanezt. Miután látta, hogy követem, elvezetett szépen a tálkájáig, beleszagolt, majd odébblépett, hogy ő valami finomabbat szeretne. Ha már ilyen szépen megkért, ugye nem mondhattam nemet...